Függönyakrobaták

Ahogy távolodik a cirkuszkupolától,

költemény válik a légtornából –

amely a nívón nem nüansszal áll

feljebb e kínrímes konferansznál:

„Eljött az évi vakáció,

vele a légi attrakció,

következik a nagy csoda,

nézzék meg, hogy micsoda!” –

s hogy a tánc-poézis a légben szárnyra keljen,

két lila pillangó a homály-dzsungelben

eléjük omló selyemfényre libben,

a függönynek látszó lepkefelvonóra,

ott is a „második emelet” gombra.

Ahogy felérnek a célemeletre

jól bekeményít a két lila lepke:

fügét mutatnak a szakállas trapéznak:

bársonyban, brokátban, selyemben sasszéznak,

gyűrik a textilt, ahogy gyűrik a táncot,

testükkel vasalnak a kelmékbe ráncot,

belesimulnak a függönyszövetekbe,

majd rácsomózódnak,

külön-külön egyre,

hogy oszt fonódjanak

ők s textilek egybe,

fittyet hányva a légtorna-egyszeregyre.

Vígan

lubickolnak

a magasság medrében,

vízi-baletteznek a légben:

pörgésük, forgásuk kúp alakot ír a

reflektorfény-fehér lég-papírra,

szállnak szétválva, s épphogy összeérve,

hallgatva az idomár kísérőzenére –

s míg pár szempár elkésve kúszik a magasba,

a két lila lepke lenn már a tapsot aratja;

pukedliznek a tisztelt publikumnak,

miközben magukban orrot mutatnak

a semmilyen-arcú hölgyeknek, uraknak.

-----------------------------------------------------

S hogy a művészetem másképp is eladjam,

kitör belőlem egy másik művészhajlam,

sirály és hal és mögöttük bárányfelhő

– pingálja a képet bennem a giccsfestő... 

Tengőd, 2015. december 2.