2012. augusztus 9., csütörtök


                                         ReFLEX


Kemény kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormánypártokkal szemben az aszófői falunapon mondott beszédében Sólyom László volt köztársasági elnök. A volt államfő szerint az alkotmányos kultúra nemcsak törvényhozásban, hanem a kormányzásban is odaveszett, "gőzerővel, kíméletlenül folyik mindennek az átalakítása", de "a politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi, taktikai célok ismerhetők fel."

Érthetőnek, illetve a józan ítélőképesség megnyilvánulásának nevezte Sólyom László köztársasági elnök az aszófői falunapon mondott beszédében, hogy az elmúlt két évben példátlanul megnőtt a bizonytalan szavazók tábora. A tendencia a volt államfő szerint a kormánynak és az ellenzéknek is köszönhető, mert "egyre kevesebben viselik el azt a lebecsülést, ami a magyarázat nélküli, erőszakos kormányzati lépésekből éppúgy árad, mint abból, amikor megérdemelten hitelüket vesztett ellenzékiek lármáznak a demokrácia védelmében." A beszéd további részében Sólyom László már szinte kizárólag a kormánypártokkal szemben fogalmazott meg kritikát − olvasom az egyik hírportálon.

Elnök Úr, ugye tetszik ismerni a mondást: a hídon akkor kell átmenni, mikor odaérünk.De akkor át kell menni rajta! Ha meg nem tesszük, hanem beszarian visszafordulunk, mert a hídon haladva fél úton lecsapott ránk a cidri; s mikor végre fogtól térdig konszolidálódunk, és megtehetnénk, meg kellene tennünk!, hogy a hőn szeretettet tájékoztatjuk arról, mitől is lett olyan szaros a gatyánk, működésbe lép a komcsi reflex, a mellédumálás, akkor, Sólyom úr, maga ne nagyon kritizálja azokat, akik a hídon, amikor odaértek, át is mennek.       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése